Nem túl biztató időjárási helyzetben indultunk útnak a kirándulás reggelén. Viszont az égiek mégis nagyon mellénk álltak, mert eső mentesen tölthettük az egész napot. Szentendre volt az úticél. Először tízóraiztunk, utána bebarangoltuk a Skanzen jó nagy területét. Megismerkedtünk a tanyán élő állatokkal, a dagonyázó malacokkal. Láttunk kecskéket, szamarakat, teheneket, nyuszikat is. Megcsodáltuk a hatalmas szélmalmot.
Megnéztük a Magyarország különböző tájegységeire jellemző régi házakat. Meglestük a gyertyakészítés fortélyait. Láttunk kiállítást a világítás történetéből. Egy kis ideig bábszínház szereplői is lehettek a gyerekek. Nagy élmény volt az ottani játszótér kipróbálása is. A nap fénypontja azonban a kenyérsütés volt. Enikő néni segítségével végig kísértük a kenyér történetét a búzaszem elvetésétől a kenyér asztalra kerüléséig.
Személyesen megtapasztalhattuk a dagasztást, a gyerekek benézhettek a kemencébe, ők maguk rakhatták be a gallyakat a tűzbe, majd várták a cipó kisülését. Csodálatos illata volt a frissen sült kenyérnek, az úton hazafelé tervezgették a gyerekek, hogy kivel fogyasztják el majd a saját készítésű cipót.
Így telt az első osztályosok első iskolai tanulmányi kirándulása.