Október 7-én az iskola 6. és 7. osztálya Budapestre utazott, hogy egy tematikus sétán vegyen részt. Az útvonal végigvezetett minket a Nemzeti Múzeumtól egészen a Fűvészkertig minden olyan helyszínen, ami valamilyen módon kapcsolódik a Pál utcai fiúk c. regény eseményeihez. Láthattuk többek között, hogyan is nézett ki és hol járt régen a lóvasút, mely utcarészen lehetett egykor a grund, de Nemecsek egykori lakását, valamint a fiúk iskoláját is megtaláltuk. Népszerű állomás volt a grund mintájára kialakított játszótér, de nagy sikert aratott a Nemecsekkel való találkozás is a Pálmaházban. Az út során a sétavezetőnk kérdésekkel, érdekességekkel elevenítette fel a történetet, melyhez az aktívan csatlakozók jutalompecséteket gyűjthettek.
A Fűvészkert felfedezése után az Orczy park sportpályáin, játszóterein vezettük le a maradék energiákat. A kedvező időjárás mellett jó hangulatban, élményekkel teli napot zártunk.